MERLIN ékköve
A könyv itt megvásárolható nyomtatott és e-könyv formátumban is: https://publioboox.com/hu_HU/merlin-ekkove
https://bookline.hu/product/home.action?_v=_&type=250&id=24055
https://www.lira.hu/hu/ekonyv/szorakoztato-irodalom-1/kalandregeny/merlin-ekkove-ekonyv-epub-mobi
Tartalom:
Anglia, az 1920-as években. Egy gazdag család örökbe fogad két nagykorú fiúk mellé egy 15 éves árva lányt, akit Lylian Tylernek hívnak. A lány hirtelen a nyomasztó nyomorból a fény és pompa fellegvárába kerül, és gyorsan barátságot köt mostohaapja kisebbik fiával, Jackkel. Ám a házban furcsa, paranormális tevékenységek folynak, a falon túlról különös hangok szűrődnek ki. Jack ezt már jó ideje tudja, de senki nem akart hinni neki… eddig. Odaát az ördög lakik, így Jack és Lily együtt vágnak neki a nagy felfedezésnek. Meg kell akadályozniuk, hogy Shahik Shak Shan, aki Lucifer szolgája, megszerezze Merlin éltető ékkövét, mely magában foglalja a négy ősi elemet. Viselőjének hatalmat ad mindenek felett, de ezzel az erővel megsemmisíthető a gonosz is. Bejárják a fél világot, mire elérkeznek Ecuadorba, a maják titkos ősi birodalmába. Számos kaland és megpróbáltatás vár rájuk. Megismerkednek ősi kultúrákkal, a beduinokkal, és számtalan titokkal szembesülnek. Vajon megtalálják amit keresnek? Sikerül legyőzniük a gonoszt?
1
Egy nap szörnyű halálsikolyra ébredtem, anyám volt az s nevemen szólított, ezért hajnaltájt felkeltem ócska, csikorgó vaságyamból anyám szobájába sietve át. Egy pillanatig haboztam benyissak-e vagy ne, de úgy döntöttem bemegyek, tudtam szörnyű látvány tárul majd elém, ám nem kockáztathattam ,hisz meglehet ma látom őt utoljára hitvány földi életemben. Beléptem édesanyám szobájának szinte romokban heverő ütött-kopott ajtaján, szemeim elé szívszorító érzés verekedte be magát, szeretett anyám már halálán volt ,s láttam rajta a halál jeleit, szemei karikássá váltak ,tekintete pedig olyan mint….egy halotté….már nem sok lehetett hátra életéből szívemet mély késszúrások nyomai járták át. Miért, miért az én családommal történik ennyi tragédia ,apám egy gyémántbányában lelte halálát, bányaomlás következtében vesztette életét s megannyi bányatársa….. Ez történt két éve, anyám ekkor kezdett betegeskedni, s az idő múlásával egyre súlyosabbá vált eme kínzó betegség. Az orvosok nem tudnak rajta segíteni, nincs hozzá elegendő pénzünk, de ha lenne is akkor sem lenne biztos gyógyulása ,mert e kór úgymond gyógyíthatatlan melynek neve…tuberkolózis. Pedig milyen szép volt édesanyám a londoni milliárdos dámák mind elbújhattak volna mögötte, oly csodaszép volt, fejemben kavarogtak a gondolatok ,mind jó és rossz emlékek oldalán, szemeim előtt megjelentek azok a képek, mikor édesapám még élt, édesanyám pedig egészséges volt. Azok a szeretetben gazdag karácsonyok ,egyik gazdag családnak sem volt olyan meseszép karácsonya, azok a kirándulások mikor együtt volt az egész család s az ilyesfajta csodálatos szép emlékek.
–Anya, hívattál ,hogy érzed magad? – kérdeztem rémülten anyám ágyához rohanva
–Kislányom, Lilikém .Hát itt vagy ?-kérdezte meglepetten.
–Mondanom kell neked valamit, kérlek hallgass rám!–szólt anyám beteg elcsukló hangon
–Anyám ! -hangom kétségbeesetté vált ,s egy könnycsepp gördült végig arcomon.
–Ne, ne beszélj! Most hallgass végig! ….mert meglehet nem lesz már időm elmondanom ezeket a dolgokat.–tudtam miről lesz szó és én hallgattam nyugodtan, de nem bírtam tovább kirobbantam, mert nem akartam elveszíteni őt.
–Én most megfogok halni….ne félj itt leszek veled az idők végezetéig. –ajkam ami nem is oly rég mindig vidámnak s mosolygósnak tűnt, az most keservesen sírt, képtelen voltam elhinni édesanyám itt hagy engem, nem lesz többé.–Anya ! Te nem halhatsz meg, neked van még dolgod ezen a földön …ne menj el kérlek! Szeretlek édesanyám! –anyám vállára borultam, szakadatlanul sírtam, sírtam és sírtam, mire anyám így szólt hozzám:
–Kislányom nagyon szeretlek én is, és fáj….,hogy ilyen körülmények közt hagylak itt…. tegyél meg nekem valamit kicsim…. –anyám minden erejét összeszedve kissé felemelkedett hozzám. – Mit anya, mit ? kérdeztem lelkesen keserves könnyektől törölgetve .Fogadj szót a nevelőnőknek, légy szerény, akkor majd szerető nevelőszülőkre találsz, kislányom ugye megígéred nekem? -kérdezte a beteg meggyötört asszony a halál torkához közeledve.
–Igen anyám megígérem.. –lelkem sírva fakadt, melynek eredményeképpen a haldokló asszony élete utolsó pillanataiban végig simította arcom, s ezeket mondta.
–Nagyon szeretlek kislányom… –ezek voltak utolsó szavai melyek a betegségtől összetört asszonyszáját elhagyták s ott abban a pillanatban, abban a percben megígértem drága jó anyámnak, az összes szentekre megesküdve a mennyben, betartom a szavam, szerény leszek és engedelmes, ennek megtartása érdekében keménynek kell lennem, sok megaláztatásban lesz részem , amiért a lelkemet a végsőkig kell edzenem, hogy jöjjön vihar szél én bármikor, bárki ha bánt alázatosan viselkedem majd vele szemben. Fel voltam mindenre készülve, mindenféle sorscsapásra, a nevelők szigorára, arra tán soha nem fogad senki sem a maga örökébe, de lehetséges az is, hogy kegyetlen szülőket kapok s megkeserítik egész életem, Így hát jobb is lesz ha senki sem fogad örökbe…Anyám halála után még órákig sírtam az ő gyenge vállán,s ott is sírtam álomba magam,a szomszédasszony ébresztett fel, mikor kora reggel áthozta, saját kezüleg készített mákos beiglit karácsony tiszteletére. Micsoda balszerencse anyám épp karácsony elött néhány héttel hal meg, apám pedig tizenegyedik születésnapomon hagyott itt minket, gondoltam magamban mikor megláttam Mrs.johnsons-t a bejárati ajtó előtt. Szegény asszony már hatvan éves évek óta egyedül él, magányosan, kétfia volt ,de ők is még az első világháborúban vesztették életüket, így há t egyedül sodródik az evilági lét zavaros bugyraiban, egyedüli társa édesanyám volt, kivel együtt szoktak hímezni a vagyonosabb polgárok számára. Az asszony csak rám pillantott s már tudta, valami nagy tragédia történt azért vagyok annyira letört, egész lényem egy lélekben megtiport személyiségre adott tanúbizonyságot, olyannyira letört, megviselt anyám halála mintha nem is én lennék úgy viselkedtem. Kis idő elteltével az idős asszony is értesült a borzalmas halál hírről sajnáltam őt, hiszen édesanyámon kívül senkije sem volt a néninek….s én sem leszek , mert engem az árvaház végtelen kálváriája vár, amely mint alagút úgy tör utat előttem, aminek nem tudom hol a vége s azt sem hány útvesztő rejlik a gonosz sötétség elemeiben. Anyám halála után egy héttel meg tartottuk a temetés szertartását, szerény szegényes sírba temettük, s örök búcsút vettünk, Mrs.johsons és én szívbeli szerettünktől.
Még aznap tisztviselők vittek el a brighton-i intézetbe, elhagytam életem egy részét jelentőn londoni Nyomornegyed kosztól, mocsoktól bűzlő utcáit. Bár szép emlékek fűznek ehhez a néhány évhez, mert ekkor még voltak szüleim kik szerettek, elláttak, ahogy egy szülőtől telik ilyen nyomorúságos élet közepette.Akkoriban apám dolgozott bányász volt, még eltengődtünk, de halála után arra vártunk minden percben Mikor ér utol a szörnyű éhhalál. Mivel sokszor volt ilyen időszak mikor napokig éheztünk, így érthető eme évet a halál gondolataival töltöttük el. Kilépve bérelt lakásunk vörös téglás omladozó falai közül, még egyszer visszanéztem s egyvalamit megígértem magamnak, még egyszer visszatérek gazdagon, s felvirágoztatom ezt a kis negyedet s lakói majd boldogságban élhetnek. Úgy délután környékén megérkeztünk Brightone-ba a nevelőnő ki elhozott, roppant kedves volt és szeretetre méltó ,úgy gondoltam vele majd jó barátságban leszek .Az intézet nem volt olyan lelombozódott állapotban mint amilyenre számítottam, mondhatni tetszett az intézmény, de az árvaházi igazgatónő az összes démonok és boszorkányok kegyetlen gonoszsága csupán óvodások ártatlan játéka az ő gonoszságához képest. Már találkozásunk első percében folyton folyvást megalázott, kigúnyolt, tudtam, hogy ezzel a boszorkával Még sok gondom lesz itt tartózkodásom ideje alatt, aki a gonosz keleti boszorkány valószerű mása, mind alkatilag mind gondolatilag. Egész álló délután Miss Roberts, gonosz, más néven az igazgatónő járt eszemben, de vigasztalt a tény, hogy rengeteg barátot szereztem, köztük Miss Rose-t, a nevelőnőt amellett Jennifer, Melanie és Samantha ők lettek a legjobb barátaim, kikkel minden bajom, gondom megoszthattam, s ők is megoszthatták velem, segítettünk egymásnak bármelyikünk is került bajba. Szerettem itt lenni, noha nagyon szigorúan és konzervatívan neveltek, de örültem barátaimnak, az iskolának ahol nagyon sok érdekes dolgot tanultunk az életről, kedvenc tantárgyam az irodalom lett, szerettem olvasni a nagy klasszikusokat, Byront, Shelley-t, Shakespeare-t, Homéroszt és sok más nagy ember színes alkotásait. Szinte belenyugodtam, hogy itt kell élnem egészen nagykorúságomig, nem gondolva egy váratlan fordulatra mely által szebb és jobb életkörülmények közé jutok.
2
– Hol lehetnek a fiúk?– érdeklődött MrsLawrance szeretett férjétől az esti vacsora fenséges illatai közepette. – Azt ígérték vacsorára hazaérnek, de még mindig nem érkeztek meg, pedig félórával később ültünk asztalhoz. – mondta Mrs. Lawrance. –Ne idegeskedj drágám! Biztos valami közbejött….például elromlott az automobil, másfelől…. nézz ki az ablakon…. milyen nagy vihar van oda kinn, lehet, hogy az okozta a bajt. – mondta miközben hozzálátott ínyenc dekoratív falatjaihoz Mr.Lawrance. –Igen, lehet, hogy igazad van….de ha mégis történt velük valami….–MRS Lawrance aggodalmaskodva beszélt férjéhez, nem tudott másra gondolni mint fiaira, meg volt róla győződve, hogy valami tragédia történhetett.
–Ha nem lennének ennyire makacsok !Főleg Daniel! Nem tud belenyugodni a vereségbe, mindig csak versenyeznek egymással, mindenféle iskolaversenyre jelentkeznek…. Jack mindegyiket sorra megnyeri….milyen versenyre is jelentkeztek most? – kérdezte az asszony.
–Azt hiszem fizika….igen fizika versenyről volt szó .-mondta Mr. George Lawrace komoly arckifejezéssel
–Ah, fizika…legutóbb kémiából versenyeztek….hát sohasem adják meg magukat…. –az asszony elgondolkodott két fia teljesen különböző jellemvonásain, mintha nem is testvérek lennének, Daniel egy nőfaló, tunya ki nem szeret tanulni, mindene a szórakozás, s aki féltékeny Jack-re, mert okosabb, jobb minden tanulmányi versenyt sorra megnyer.
–Azt hiszem megjöttek a fiúk…az ő hangjukat hallottam az imént. -közölte MR Lawrance aki egy nagy mamutvállalat tulajdonosa.
–Igazán? Ennek nagyon örülök, reméltem, nem lesz semmi bajuk..drágám, akkor elmondhatjuk a terveinket ?–kérdezte Margaret asszony, mint egy macska hízelegve dorombolt élete párjának–Hát, persze! Hogyne! -vágta rá vidáman férje, mert ő is örült volna egy ifjú leánygyermek befogadásának.
–Anya! Apa ! Jó estét!–Daniel Lawrance illedelmesen üdvözölte családját mikor megérkezett az ebédlő nagytermébe.
–Ne haragudjatok a késésért, de a vihar miatt forgalmi dugóba kerültünk….még egyszer elnézést kérünk! –ekkor lépett be Jack ünnepi szmokingjában, csak úgy feszített, arca szemmel láthatólag kivirult szülei már ekkor tudták a mai verseny győztese mint minden alkalommal, nem más mint Jack Lawrance.
–Jó estét Anya !Jó estét apa!–mondta udvariasan a fiú, s úri szokásokhoz híven kezet csókolt édesanyjának s tiszteletbeli édesapjának.
–Foglaljatok helyet, és meséljetek….mi történt azon a híresen nagy tanulmányi versenyen? –kérdezte szívélyesn az apa látszólag kicsapongó örömmel. A fiatalok helyet foglaltak a hagyományokhoz megfelelő helyen ,Jack édesapja jobbján Daniel pedig édesapjánál.
–Meséljetek mi történt?…Daniel ugye te vitted el a kupát ?-érdeklődött az édesanya, de mindenki tudta ez nem így van, Daniel is tudta ,ezért nagyon szégyellte magát, s az előtte lévő marhasültre szegezte tekintetét.
–Nem, sajnos nem így történt !Ez alkalommal is Jack volt a nyerő .-mondta Daniel búbánatosan.
–Ne keseredj el fiam! Legközelebb te leszel a nyerő .-Édesanyja próbálta vigasztalni legidősebb fiát, ám mindhiába nem került jobb kedvre.
–Nem anya !Nekem nem sikerül semmi, sosem leszek olyan okos mint Jack, mert ő egy zseni! -mondta a fiú a pesszimizmus határfokát kilométerekre elhagyva.
–Jaj ,Daniel ez nem igaz !Én nem vagyok zseni csak szorgalmas, azonkívül érdekelnek is azok a dolgok amikről olvasok. Ha benned is egy kicsit több önbizalom és szorgalom lenne, amellett érdekelne a tudomány….. akkor hidd el te is képes lennél rá! Nekem elhiheted ! -Jack úgy szavalt mint egy szónok, hogy megpróbáljon bátyjába egy kis önbizalmat lehelni.
–Igaza van az öcsédnek, Daniel !Ha úgy tennél ahogy kellene, sokkal több dolgot elérnél az életben! -mondta a család feje.
–Apropó! Fiam !Be kell nektek jelentenem valamit, aminek vagy örülni fogtok vagy nem! –közölte Mr. Lawrence az örömtől tágult pupillákkal és széles nagy mosollyal az arcán.
–Mi lenne az, apa ?-kérdezte kíváncsian Jack.
És velünk miért nem beszéltétek meg ?-méltatlankodott Daniel dühösen.
–…..Elsősorban azért ,mert úgy gondoltuk hátha nem örültök az ötletnek és szertefoszlanának álmaink .De ha kész tények elé állítunk benneteket, talán majd egyetértetek velünk. mondta Mrs.Lawrence szabadkozva, kissé félénken.
–Értem,….szóval miről lenne szó? -kérdezte Daniel.
–Apátok és én örökbe szeretnénk fogadni egy gyermeket ,egy kislányt !-közölte az asszony félénken., melybe szája is bele remegett.
–Uramisten! Öregségükre megbolondultak ?-kelt ki magából Daniel.
–Hatvan évesek lesznek mire felnevelik!
–Óóó! Daniel, te félre értettél bennünket, mi nem egy kisbabát szeretnénk örökbe fogadni, hanem egy kislányt, aki nem sokkal fiatalabb tőletek, úgy tizenöt –tizenhat éves lehet.-válaszolta az asszony jókedvűen, megnevettette fia apró félreértésével.
–Igen…az más…..-mondta Daniel meglepetten, arcára kivetődött a lámaláz vörös fénye.
–És már ki is választottátok a…..kislányt ?-érdeklődött Jack, aki nagy meglepettségéből csak most ébredt fel.
–Ó, igen…egy nagyon tüneményes kislányról volna szó. Teljes mértékben olyan mint egy angyal, lelke fehérsége kiül bűbájos arcocskájára .ezenkívül nagyon okos teremtés, olvasta a nagy világirodalmi műveket ,s szereti a tudományokat.–újságolta Mrs. Lawrence a rajongástól teli arccal.
–Hát az a hölgy igen sokoldalú lehet e tekintetben .-közölte Daniel, de hangvételében volt valami gúnyolandó forma is.
–Szeretem az okos lányokat, azt hiszem jó barátok leszünk majd. -mondta Jack őszinte komoly arccal.
–Mikor ismerkedhetünk meg eme ifjú teremtéssel ?-érdeklődött Daniel látszólag nem zavarta egy új családtag megjelenése…..talán még örült is neki.
–Holnap !Holnap délben indulunk a Brightone-i árvaházba a kislányért. Az édesapa finom, lágy mozdulattal nyúlt esti forró kakaója felé.
–Ilyen hamar ?-kérdezte meglepetten Jack, miközben jól átsült marhahúsát szeletelte.
–Igen, igen már holnap és nagyon várjuk azt a pillanatot, mikor családunkba fogadhatjuk, olyan szeretetben nevelhetjük amilyen szeretetben titeket neveltünk. –Mrs. Lawrence-ben előjöttek a múlt fájó emlékei, menyire óvta, féltette fiait a világ gonoszságaitól. úgy akarta nevelni gyerekeit, ahogy őt nevelték szülei, olyan boldogságban –szeretetben ez a vág valóra is vált fiai boldogok, szeretik egymást s szüleiket, ekkor mély megnyugvás töltötte el szívét. Bízott benne leendő lánya is ilyen boldog lesz új családjával. Másnap reggel az egész család a nagy fogadásra készült, a két fiú azon mesterkedett miként tehetné emlékezetesebbé a mai napot, melyen új szerető családi otthonba kerülök, a szülők újra és újra megnézték ifjú lányuk szobájában minden rendben Hamar elrepült a délelőtt , s a két családfő a nagy cseppekben hulló égi víz közepette koptatta az országút peremét, mely által egyre közelebb jutottak új családtagjuk karjai közé. Kis idő elteltével megérkeztek az intézet kapujába, melyek szürkeségétől mindörökre megszabadítanak engem Lylian Tyler-t, a kis árva lányt.
3
Néhány perc múlva már az igazgatói irodában találták magukat, ahol nem volt más dolguk, mint elintézni a szokásos formaságokat. Ez lett életem legboldogabb napja…..de emögött a boldogság mögött megbújva iszonyú félelem rejtőzött a sötét háttérben .E félelem atyja pedig az a tény volt amitől itt tartózkodásom óta rettegtem, ezenkívül másik oka a csontig hatoló félelem töltött el akárhányszor a nevelőszülők kerültek szóba, mindig elgondolkodtam ezen, vajon szerető szüleim lesznek, vagy talán gonosz családhoz kerülök, akik rabszolgaként bánnak majd velem, s nyomorúságos körülmények között tengethetem mindennapjaim. E félelem mindeddig elkísért, s mindaddig félni fogok míg meg nem bizonyosodok annak bizonyosságáról hogy biztonságban vagyok és ezek az emberek szeretnek és szeretni is fognak .Bár egy belső hang azt súgta, mióta megismertem e családot, nincs mitől tartanom, mert ezek az emberek szeretnek engem. Mikor Miss Rose odajött a hálóteremben kihelyezett ágyamhoz, közölte megérkeztek nevelő szüleim, hogy otthonukba fogadjanak….egy gombóc akadt meg torkomon….féltem, rettenetesen féltem. Már éjjeliszekrényemhez lett helyezve az előző este gondosan előkészített utazóbőröndöm, melyben a legfontosabb és szívemhez nőtt tárgyak foglaltak helyet: a könyveim, édesanyám fényképe, egy pár ruha s féltve őrzött kincsem: saját kezűleg írt könyvem.
–Nem örülsz, hogy szerető szüleid lesznek? Más gyerekek egészen kiskoruk óta arról álmodoznak, majd egyszer valaki örökbe fogadja őket, s te még csak három éve vagy nálunk ,s itt hagysz minket, ilyen jóságos szülőkhöz kerülsz, de te nemhogy örülnél, ehelyett szomorú, bánatos vagy. Miért Lylian, miért?– kérdezte Miss Rose szívből jövő aggodalommal, nem tudta miért vagyok ilyen bánatos, azért amiért más örülne.
–Azt kérdezi miért? –kérdeztem komolyan. –Pedig egyszerű, a válasz itt van maga előtt, csak nem látja.
–Mondtam misztikusan, miközben csomagomért hajoltam le.
–Mi a válasz? Mi? –kérdezte Miss Rose kíváncsian, de ez a kíváncsiság több volt egy egyszerű kíváncsiságnál, e kíváncsiságot átjárta az aggodalom labirintusa.
–Tényleg kíváncsi rá ?– kérdeztem.
–Igen!– vágta rá határozottan Miss Rose.
–Hát elmondom !….Azért vagyok bánatos mert félek…..rettenetesen félek ! Attól, hogy milyenek lesznek majd velem, szeretni fognak vagy csak megaláztatások sorozata vár rám elkövetkezendő életem során. Emellett még jobban félek a család fiaitól, attól tartok gyűlölni fognak, azzal vádolnak majd, hogy elveszem szüleiket, és egy betolakodó vagyok ,nem ehhez a családhoz tartozom. –Elbeszélésem félelmetes volt és szívszorító, reménykedtem benne minden másképp alakul majd ,e gondolat lelket öntött belém, megváltozott álláspontom a családról, elhittem szeretetük igaz és valóságos.
–Lilikém ! Ilyen butaságra még ne is gondolj! E család őszinte istenfélő ember, nagyon jóindulatúak, kik vágynak egy leánygyermekre, olyanra mint te, akit szerethetnek, egyengethetik élete útját.– Miss Rose őszinte vallomást intézett hozzám, melyek szívből jövő igaz szavak voltak.
–Talán igaza van….–mondtam a hallottakon elgondolkodva, fejem leszegeztem, ezáltal szemem a kopott padlóra tévedt.
–De ha gyanúm mégis beigazolódik, a nevelőszülők pszichopata gyermekrablók…_ folytattam volna tovább is ám ez a jószívű, tiszta hölgy lecsitította rettegésemben felhevült fantáziám.
–Lily, ne aggódj, kérlek ! Ezek az emberek hajad szálának sem fognak kárt okozni, sőt még gyermekei sem….Higgy nekem ! Ha nem így lenne nem mondanám….én nagyon jó emberismerő vagyok, bízhatsz bennem ! –mondta magabiztosan, közben leült mellém az ágyam szélére, ami nemsokára nem is lesz már az enyém, megragadta két kezével vállam, melyek inkább egy királynő kezére hasonlítottak, nem pedig egy egyszerű nevelőnőjére, tapintásuk olyan lágy és finom érzésű, ujjai pedig hosszú vékonyak még sohasem láttam hozzá foghatót.
–Hiszel nekem? – kérdezte.
–Igen hiszek magának.–mondtam, halk szinte suttogó hangon.
–Akkor kimész nevelő szüleidhez, és üdvözlöd őket?–kérdezte Miss Rose.
–Igen, úgy teszek….–mondtam mikor épp felvettem volna ócska kopott bőröndöm, melyben csupán egy pár agyonra használt ruhának nevezett valami lapult, de Miss Rose nem engedte, hogy én cipeljem e nehéz bőröndöt ami javában meg volt rakva értékes olvasmányokkal. Így indultunk a sátáni démon igazgatói irodájába, számomra poklok kínját jelentette a Miss Roberts-szel való találkozás. Az iroda ajtaján belépve szinte libabőrössé vált hátam az igazgatónő láttán, ám meleg jó érzések töltötték el szívem, ha új családomra vetődött pillantásom, kik befogadtak otthonukba és szeretetükbe.
-Á, Lilyan, végre, hogy megjöttél, már úgy aggódtam miattad, azt hittem történt veled valami, azért jössz ilyen soká ! –mondta mézes–mázosan de engem nem tudott megtéveszteni, tudtam ő a sátán báránybőrbe bújtatott alattvalója az árvaház igazgatónője..
–Elnézést a késésért csak engem terhel a felelősség ezügyben, ugyanis még el akartam búcsúzni Miss Rose-tól és egy kicsit elrepült az idő –Mikor ezt kimondtam meleg barátságos tekintettel és egy lágy mosollyal üzentem egyik legjobb barátnőm felé.
–Semmi baj kislányom ! Ne idegesítsd ezen magad, inkább örülj új szüleidnek, kik úgy fognak szeretni mint igaz szüleid. –hogy állíthatott ilyet az igazgatónő, ez a…sátáni démon, hisz senki sem szerethet úgy mint szüleim, másfelől , hogy lehet ilyen köpönyegforgató, máskor mindig megalázott mindenki előtt, most pedig úgy viselkedik mintha jó barátságban lennénk. Nevelő szüleim nagyon kedvesek voltak hozzám, és ahogy láttam, nagyon megszerettek, ez jóleső boldogsággal töltötte el szívem. Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy elintézzék a kötelező formaságokat, melynek befejeztével elhagytuk az olykor oly nagy szomorúságot okozó negyedrangú intézményt, s elindultam új otthonom irányába hol boldogság és szeretet vár rám. Ruhám amelyben elhagytam az intézet ódon, sok évtizedre visszatekintő falait, rongyosnak látszott, emiatt mély szégyent éreztem magam iránt, e ruha oly rongyos volt, mit számtalan egérrágta lyuk díszített, s a hozzá illő kis kalapot is ugyanilyen jelzőkkel lehetett illetni. Utunk hosszúnak és fáradtságosnak tűnt mely alatt eljutottunk a Londontól negyven kilométerre lévő birtokra, ezalatt az idő alatt ismerkedéssel múlattuk a csigalépésben haladó idő kerekét. Elmesélték, már húsz éve házasok, s két fiúgyermekkel áldotta meg őket a nagy ÚR, az egyik fiú tizenkilenc éves a másik pedig huszonhárom, a legidősebb negyedikes a jogi egyetemen, a fiatalabbik idén kezdte az orvosit. Ezenkívül elmesélték még, hogy Mr Lawrence egy közismert divatház tulajdonosa, nagyon megkedveltem a kisé idősödő úri házaspárt, közvetlenségük, s végtelen nyíltságuk miatt. De nem ez volt az egyetlen oka amiért így szívembe zártam e két személyt, hanem azért is, mert hosszú évek óta szüleimen kívül egyedül Miss Rose és barátnőim viselkedtek velem ilyen kedvesen és megértően, elmondták otthon valami szép nagy meglepetés vár rám. Bár erre még várni kellett még egy kicsit mert a nagy vihar közepette aligha tudtunk továbbmenni, több száz automobil sorakozott előttünk, hogy meg tudjanak szabadulni eme képtelen helyzetből Ám ez volt még csak a hab a tortán, mert a java még csak most kezdődött, szerencsétlenségünkre…..a helyi fegyházból szökött meg néhány órája egy rab kit többszörös gyilkosságért ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre. Több órán keresztül vártunk a városhatár szélénél mire végre egy idősödő csendőrtiszt igazolt minket hála istennek semmi problémát nem talált így hát folytathattuk utunkat pazar otthonunkba. Mire hazaértünk beesteledett, már éjfél felé járt az idő , s mindenki az igazak álmát aludta, így híresen várt meglepetés szertefoszlott.
–Jack ! Jack! –valaki hangosan kiabált a fiatalúr szobájának ajtaján keresztül.
–Nyissd már ki, én vagyok az Daniel, valami fontosat szeretnék mondani!– Jack bátyjának elég sok idejébe tellett míg öcsse minden erejét összeszedve kikászálódott mennyezetes ágyának kék selyemmel borított ágyneműje édes fogságából. A fiatalúr mámorosan kikelt ágyából sötétbarna haja mint a vihar vert szénakazal úgy festett nemrég gondosan megmunkált frizurája. Lassan mámoros mozdulatokkal lépett barna szőrmével bélelt szobapapucsába, felvette sötétkék köntösét, mellének jobb oldalát a család címere díszítette: egy sas ki két oldalról kardot tart kezében, Jack szemét alig bírta nyitva tartani de bátyja hírzáporától hamar kiment az álom szép kék szemeiből.
–Miért zavarsz éjnek éjjelén ? Csak nem kerget a tatár ? –kérdezte.
–Az nem de hamupipőke igen! –vágta rá széles mosollyal Daniel
–Mit beszélsz te itt összevissza! Még hogy hamupipőke kerget, megbolondultál…biztosan túlzottan a pohárfenekére néztél. –mondta közömbösen Jack közben néha-néha a lecsukódtak szemhéjai.
–Nem, nem, nem úgy értettem….gyere csak az ablakhoz….majd meglátod ! –Az ifjú fiatal orvos jelöltszíve környékét forró borzongás járta át és még azon túl szíve belsejének minden egyes szegletét, mikor megpillantotta az ablakból eme hamupipőke alkatú lányt, ki épp akkor libbent be szülei társaságában a hírhedt lidérckastély rémisztő falaiba, ahol lehetséges ,hogy vámpírok, démonok szellemi teremtmények járkálnak a kastély falai közt éjjelent míg meg nem találják a végső békét.
–Ez….ez a….lány az a lány ?–kérdezte Jack Lawrence kissé idősebb testvérét, ki huncut mosolygásba kezdett, látva öccse megbabonázott személyiségét.
–Hát…azt hiszem sejtem mire gondolsz ezekkel az összefüggéstelen szavakkal….igen ő az a lány !válaszolt Daniel húzván az időt, öcsse idegesítése végett, de mikor meghallotta válaszát, szélsebesen rohant ki szobájából még az ajtót is elfelejtette bezárni maga után, igyekezett a lány felé ki első látásra meg tetszett neki, ő olyan volt akire egész életében várt, s most eljött hozzá a várva várt szenvedélyekkel teli nagy szerelem A fiatalúr a lépcsőket kettesével szedte volna ha nem pillantja meg szerelmét szülei kíséretében kik a következő percben már a komornyik felkutatására indultak, hogy felvigye az szobámba könyvekkel megpakolt bőröndöm.
Jack csak erre várt, ám mire elszánta volna magát, üdvözölhesse a hosszú útról érkezett megfáradt hölgyet, ám addigra Mrs. Tribaine a házvezetőnő vette kezelésbe hőn áhított szívszerelmét.–Maga meg kicsoda ? Mit keres itt ? Hordja el magát innen maga……koldus !!! –Az asszony egy kérdés elhangzása nélkül ítélt el, pedig azt sem tudta ki vagyok, csak látszatra ítélt, hiszen tényleg olyan vagyok mint egy koldus…de betörő nem vagyok s nem is kéregető…. mondtam volna az idős asszonynak ki még nálam is vékonyabb volt, valószínűleg gyászolt valakit, mert tetőtől-talpig feketébe göngyölítette magát, kivéve haját, amely teljesen őszbevegyült, s elegáns kontyba tűzte fel.
Nekem szimpatikusnak tűnt volna az idős asszony, ha nem vádolna jogtalanul, melyek ellen még védekezni sem mertem, annyira meg voltam ijedve.
–Válaszolj te koldus tolvaj ha egyszer hozzád beszélek, hogy tudtál zárt ajtókon keresztül bejutni?–kérdezte. –Én…én.. én…csak….–válaszolni képtelen voltam, amit mondtam az is csak halk suttogásnak felelt meg, amit nem hiszem meghallott a hölgy.
–Nem kell mondanod semmit, úgyis tudom: te profi tolvaj vagy, hiába az ártatlan kis arcocskád, te dörzsölt bűnöző vagy, ki tudja még gyilkolni is képes lennél!! –a hölgy kegyetlenül vádolt s igazságtalanul, mire én csak ennyit feleltem a rémülettől elcsukló suttogó hangon.
–Nem! Nem! Ez nem igaz! –mondtam halkan s keserves sírásba kezdtem, annyira mélyen érintett e rágalom. Ekkor pillantottam meg Mr. Lawrence-t gyors léptekkel közeledni a vörös bársonyszőnyeggel borított márványlépcsőn, az utolsó fokon megállt s így szólt Mrs. Tribaine.hez.
–Mrs. Tribaine ! – szólította fel Mr. Lawrence JR. a házvezetőnőt, ki riadtan fordult meg mintha kísértetet látott volna, így szemlélte a fiatalurat egy darabig amikor is mézes–mázas beszélgetésbe kezdett az úrral.
–Ó, drága fiatalúr, hát maga még fenn van, azt hittem már rég lefeküdt…..–folytatta volna tovább is a hölgy ha nem állítja Jack úrfi félre dühösen az asszonyt.
–Elég. Ne beszéljen velem úgy, mintha misem történt volna ! –Jack úrfi összeráncolta homlokát, a hölgy ekkor már tudta, valami komoly dolog történt, gondolom mert nagyon ijedtnek tűnt az asszony. De én még jobban szinte rettegtem attól a perctől, mikor ez a kedvesnek tűnő fiatalúr, akiért furcsa érzelmeket kezdtem el táplálni, magam sem tudtam milyeneket, de azt tudtam, nem merek rá sem nézni, mert ha így teszek, vagy elájulok, vagy belehalok szemei forró tekintetébe melyek úgy égtek mint a tűz, s arra lettek teremtve, hogy szívem megsemmisítsék. Ez volt az egyik ok amiért féltem tőle a másik pedig az, mi lesz ha ő is jogtalanul vádol olyan bűnökkel amiket el sem követtem, az kegyetlenség lenne tőle.
–Á, már értem, maga is kíváncsi mit keres itt ez…… ez a koldus….hát megmondom, ez egy profi betörő –mondta az idős hölgy mintha ő lenne a nagy tudású Sherlock Holmes, s mindent tud rólam, úgy szégyelltem magam, mi lesz ha elhiszi az asszonynak képtelen képzelgését, nem akartam, hogy lássák mennyire fáj nekem eme igazságtalanság, ezért mélyen lehajtottam fejem, s azon imádkoztam nevelő szüleim ideérjenek és megoldják e reménytelen helyzetet.
–Mrs. Tribaine ! Visszavonja a kisasszonyra felhozott vádakat, bocsánatot kér tőle, azután pedig fogja a sátorfáját és elhagyja ezt a házat …..örökre !– mondta a fiatalúr dühösen, kire Mrs. Tribaine s én is különösen néztünk, az asszony azért mert nem tudta miért pártfogol engem, én pedig mert én sem tudtam mi az oka amiért pártfogásba vesz, hiszen nem is ismer.
–De uram ! Hogy beszél velem, én itt kézre kerítek egy komoly bűnözőt, maga pedig így viselkedik velem! –Az asszony nem értette miért ilyen vele Mr. Lawrence, egyszerűen nem tudta felfogni.
–Nos úgy látom, maga nem lát világosan, ez a lány az én fogadott húgom, kivel szeretném ha tisztelettel bánnának, ezt már elmondtam magának számtalanszor, és maga az első percben betöréssel vádolja ezt a szegény lányt! –Honnan tudta, hogy én vagyok az ?– kérdeztem magamtól, repesett a szívem, mert megvédett e lovagias fiatalúr ettől a gonosz boszorkánytól .Mrs. Tribaine kis híján összeroppant e kijelentés hallatán szinte alig jutott szóhoz.
–Elnézést uram ! de nem tudtam kicsoda ez a lány…– szabadkozott az idős hölgy.
–Talán meg kellett volna kérdeznie! –tanácsolta a fiatalúr.
–Most pedig tegye azt amit mondtam, szedje a sátorfáját!–az úrfi mérhetetlenül dühös volt az asszonyra ki sok könyörgés után megbocsátott az Mrs. Tribaine–nek, s tovább maradhatott a háznál
–Ne haragudjon fiatalúr, én nem akartam, úgy szégyellem magam, kérem bocsásson meg, többé nem fog előfordulni!–az asszony könyörgött urának, ki végül megszánta és visszafogadta munkakörébe a hölgyet.
–Na nem bánom, de most azonnal bocsánatot kér a kisasszonytól !–parancsolta az úrfi szigorú tekintélyt tanúsítva ezt követően Mrs. Tribaine őszinte bocsánatkérésről tett tanúbizonyságot.
–Kisasszony, ne haragudjon, amiért ilyen ostoba voltam, kérem bocsásson meg, mert ártatlanul vádoltam meg ilyen súlyos bűnökkel.–szívből jövő bocsánatkérése után távozhatott az asszony s állása is megmaradt.
–Megbocsátok Mrs. Tribaine, nem történt semmi, ami történt is csupán ostoba félreértés. –mondtam.
–Jól van , Mrs. Tribaine ! Távozhat! –szólította fel Mr. Lawrence az asszonyt, ki gazdája kérését percre pontosan teljesítette.
–Ne haragudjon kisasszony ezért az apró félreértésért, igazán én kérem az ön bocsánatát, esküszöm nem így akartuk emlékezetessé tenni új otthonában eltöltött első perceket, pillanatokat.–mondta kitárulkozva Mr. Lawrence, ki utólag vette észre, hogy be is kéne mutatkozni, mert az udvariasság ezt követeli.
–Elnézést még be sem mutatkoztam, Jack Lawrence .-mondta miközben lágy csókot nyomott forró ajkával finom kezemre.
–Örülök, hogy megismerhettem….Lylian Tyler –közöltem szemlesütve mely által olyan vörös lettem, mint a róka.
–Örvendek a szerencsének, micsoda bájos neve van.–e perctől kezdve sorsunk megpecsételődni látszott, nem beszéltünk csak figyeltük egymás tekintetét csodálatra méltó szemekkel, de sajnos e kis romantika nem tarthatott sokáig mert megérkezett Mr. és Mrs. Lawrence.
–Á, már össze is barátkoztatok ?–szólt Margaret néni alias Mrs. Lawrence , ki szétreppentette turbékolásunk
–Igen anyám….igen….–mondta a nagy zavarba jövő fiatalúr.
–És milyennek találod a kislányt ?-érdeklődött Margaret néni, ekkor rám pillantott a fiatalúr s szemembe nézve így szólt:–Ő egy nagyon bájos teremtés. –közölte romantikusan, kissé elmélázva.
–Örülök, hogy így megkedveltétek egymást!–ebben a pillanatban a semmiből elő termett Emily a szobalány, s izgatottan sietett munkaadóihoz.
–Mr. Lawrence! Mrs. Lawrence ! Sajnálom, de Arthur szabadságra ment, Gustav a kertész pedig eltörte a lábát és kórházba kellett szállítani, a ház többi dolgozója mind bejárós….–mondta Emily megbánóan mintha ő tehetne mindezekért a szerencsétlenségekért.–Sajnálom !-mondta.
–Semmi baj Emily, majd valahogy megoldjuk ezt a problémát. –mondta Mrs Lawrence elkedvtelenedve s egy kényszeredett mosolyt küldött a lány felé.
–Nem kell ennyire túlkomplikálni a helyzetet! –mondtam lelkesen.
–Majd én felviszem a bőröndöt! –ajánlottam fel segítségemet a családnak.
–Szó sem lehet róla ! Lovagiatlanság lenne részemről, ha a kisasszony vinné fel a. bőröndöket. –szólalt fel Jack úrfi nagy elszántsággal, felemelte a bőröndöket, mikor arcára különös meglepettség ült ki.
–Megkérdezhetem kisasszony mit pakolt ebbe a bőröndbe? Talán köveket?–kérdezte a fiatalúr viccesen.
–Ó…nem….könyveket. –válaszoltam határozottan.
–Á, értem…szóval könyveket…ez megmagyarázza a helyzetet. –mondta miközben elindult a lépcső felé utána pedig mentem én szülei társaságában, így értem el életem egy darabját jelentő szobába, amely kétszeresen is átkarolhatta volna a mi kis bérházunkat .Ezen kívül a berendezése csupa fény és csillogás, még sosem láttam ilyen gyönyörű lakosztályt…. csak könyvekben, de nem gondoltam volna ,hogy valaha is alhatok ily királyi színvonalú hálóban .Az ágy ha azt ágynak lehet nevezni mennyezetes volt, oldalain zöld selyemfüggönyök lógtak, az ágynemű is szintén selyem volt kis aranyhímzésekkel megpakolva .A bútorok mind a reneszánsz kórból valók, fésülködőasztal mely az ággyal szemben helyezkedett el ,a szekrény is, és volt még egy helyiség szobámhoz csatlakoztatva mit egy ajtó választott el a külvilágtól .Ott volt a nappali, a társalgó, csodálkoztam volna tovább is, ha a mellettem álló Jack Lawrence meg nem kérdezte volna:
–Tetszik a szobád ? –ezzel a kérdéssel úgy megijesztett a fiatalúr, hogy alig tudtam szóhoz jutni csak értelmetlenül beszéltem ami miatt nagyon szégyelltem magam.
–Igen.. igen ,igen? Tessék…mit is mondtál? –ráadásul nem is csak értelmetlenül beszéltem, hanem meg is sértettem újdonsült barátom azzal, hogy szó nélkül letegeztem, ez ellenkezik az etikettel, most azt fogja gondolni rólam milyen buta és közönsége vagyok…pedig ez nem igaz.
–Tessék? Jól van kisasszony ?–kérdezte Jack úrfi különösen mintha bolondnak tartana.
–Igen, igen…csak még…..nem…nem láttam ehhez foghatót.–mondtam bölcsen és hosszadalmasan nagy izgalmam hatására, s nem vettem észre még nagyobb butaságokat motyogtam, ami bizonyára megnevettette a fiatalurat hiszen kedvesen mosolygott magában, azt képzelve nem veszem észre , hogy rajtam szórakozik.
–Ne haragudjon, ha véletlenül akaratomon kívül letegeztem, még egyszer nem fog előfordulni…..kérem ne haragudjon!–könyörögtem az úr bocsánatáért mint halálraítélt halála órájában könyörög kegyelemért.
–Nincs miért haragudnom…mert magára nem lehet haragudni…–a fiatalúr kitartóan figyelte szemeim kék érzelmekkel teli tekintetével egy percig azután szülei felszólítására magamra hagytak, jó éjszakát kívánva távoztak el királyi fészkemből. Lefekvésem előtt még hosszú imát mondtam a hozzám oly közel álló egy igaz istenhez, megkértem vigyázzon szüleimre még haláluk után is , s arra is küldje el hozzájuk eme rövidke üzenetem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: